Itt az ideje....

Végleg elfogadni, leírni veszteségként vagy beírni a mit tanultam a szüleimtől listába....

Akiknek támogatnia kéne, meg kéne hallgatnia, azoktól nem várhatok semmit, legfeljebb azt hogy lassan kipakolnak, persze ez láncreakció... hiszen ők sose hallgattak meg, nem voltam egyenrangú beszélgetőpartner, és nem is hallgatták meg soha a gondolataimat, nem mondhattam végig a gondolatmenetem egyből le voltam oltva.... ebből kifolyólag na meg abból hogy el voltam zavarva ha éppen valami nem tetszett nekik... hát olyan lettem amilyen, megyek a saját fejem után és nem beszélek meg semmit, hiszem amikor elmondom akkor is üvöltés van, és persze nekem igazam nem lehet, nem láthatom reálisan a dolgokat... de legyek felnőtt... menjek már el innen legyek kisfecske akit kilöknek a fészekből... mert már elég idős és még mindig nem akar repülni... de akkor ne mondja azt a kisfecskének hogy ne adja fel a szar állást amibe lassan belegebed....
Elég már ebből.. és akkor amint a nagyfecske hazaér ő is rákezd majd, mert persze elege van....
Persze nekem is, csak én nem dühöngök, nem kiabálok, és nem baszom ki őket az utcára...

És Tibinek igaza van.... aki nincs velünk az ellenünk van, kár hogy ez a család éppen nekem jutott... mert az ember a barátait megválogatja de a családot odabasszák....