Mert nem vagyok jól....

semmilyen szinten.
Kicsit már megbolondulok, beleőrülök, hogy gondolkodok, a megoldáson, hogy hogyan lehet valami olyat "helyrehozni" amiről úgy gondolom hogy hasztalan, mégis foglalkozok vele, és bosszant hogy csak én, a másik fél nem.
Megy a vádaskodás, mások előtt az alázás, az égetés, aminek semmi alapja, mert nem szándékosan teszem amit teszek, vagy legalábbis nem célom se bántani, se leszarni, csak egyszerűen élni szeretnék.
Ami ezek szerint bűn, legalábbis az ahogyan teszem, mert végre egy kicsit szabadnak érezhetem magam, oldottnak, csak egyszerűen jól, úgy hogy nem gondolkodom a rosszon, nem csinálom magamnak fejben a gondokat, meg bajokat.
Mégis, baj ami vagyok, ahogy élek, vagyis ahogyan élni szeretnék, baj amit nem teszek, és baj az amit sose gondoltam, de azt gondolja hogy igen, innentől pedig eldöntött tény....
Véleményem nem lehet, próbálkoznék, de falba ütközök.
Vitát generál és belémköt, amikor pedig elmagyaráznám süket fülekre találok és újra csak én vagyok a hunyó.
Én vagyok akinek mindent tudnia kell, akinek mindig okosnak kell lenni, aki nem élhet mert folyton hibázik és ezzel csak idegesít, hergel, nem hagy békén.

Elfogytam.... én ehhez egyedül kevés vagyok, és tartok tőle hogy az irány nem jó.
Muszáj leszek magam összeszedni és megpróbálni mindent, a lehetetlent, a megalkuvást, a térdencsúszást.... mindezt azért hogy egy normális - átlagos környezetet teremtsek meg magamnak, amiben élni is tudok.
Ahol nem arról szól minden mit rontok el, és hogy milyen vagyok - többnyire rossz, és önző.
Ahol lehet beszélgetni, megbeszélni, együttműködni......
És nem ösztönösen oda húzni ahol jól érzem magam, ahol úgy kezelnek ahogy egyébként itthon is kéne....

Nehéz, iszonyatosan nehéz, és nem értem mért kell ennek ennyire nehéznek lennie..
Nyilván hibás vagyok.... sok sok sok mindenben, ez igaz.... lehetnék mintagyerek, de olyan nem létezik...
Lehetnék sok minden, de nem akarok megőrülni, érzelmileg selejt lenni, nem akarok bólogató gép lenni.... élni szeretnék, úgy ahogyan szeretnék, nem pedig úgy ahogy a forgatókönyvet próbálja írni a "teremtőm".

Túl sok dolgot szeretnék igaz?

Annyi minden megfordul a fejemben. Olyan sok dolog van, amit ki szeretnék próbálni....

És nagyon rögösnek érzem az utakat.....
Tudom hogy mindenből tanulnom kell.... hiszen nem születtem tökéletesnek, minden tapasztalattal csiszolódom, igaz gyémánt nem lehetek, ahhoz kell a belülről jövő csillogás, az pedig most nincs.

Igazából semmi más nem szeretnék lenni csak boldog.
Ahhoz hogy boldog lehessek, pedig még sok utat és járdát kell bejárnom, sokat kell tapasztalnom, meg a tapasztalatokat felhasználni. Okosan élni az életem, nem háborúzni senkivel, szeretni azt aki szeretek, úgy ahogy megérdemli, annyira amennyire lehet, hiszen nem véletlenül szeretem.
Meg kell tanulni, hogy nincs mindennek oka, van ami azért jó, mert egyszerűen jó. De meg kell tanulni azt is hogy biznyos dolgoknak viszont oka van.
Továbbra is oda kell figyelnem hogy ne bántsak senkit, hiszen én sem szeretném ha bántanának.
Meg kell tanulnom, hogy mindennek megvan és el is jön a maga ideje, hogy kapkodással  nem előre hanem hátra haladok, hogy a hideg fejjel gondolkodás előbbre vezet mint a pánik.
Meg kell tanulni teret hagyni, és tudni kell felmérni mi az ami előremozdít, mi az ami éppen elég ahhoz hogy felkeljek az ágyból reggel és ezt mosolyogva, céllal tegyem.
Meg kell tanulni hogy a lézengés közepette elvesztem magam, és a kontrollt magam felett.
Tudom hogy csak egy életem van, tehát, ami belefér azt bele kell sűríteni.
Élni kell, nem pedig üldögélni.
Látni is nem csak nézni.
Felfedezni.
Örülni minden jó pillanatnak, ami adatik.
Örülni annak amim van, megbecsülni, mégis törekedni jobbra, törekedni a fejlődésre, törekedni a csúcsra fel.
Mert ott a felhők fölött, szép a nap.... és csak a merészek, az igazán bátrak, akik neki mernek vágni a lehetetlennek tűnőnek, azoknak akik kitartanak, csak azoknak süt igazán.