sikerült elszállnia a jó kedvemnek, pedig boldog vagyok és jó kedvem is volt, és örülök hogy ennyit akar velem lenni. szeretem hogy ennyit van velem, és ha nincs itt egy kicsit olyan mintha nem lenne meg a másik felem. mintha hiányozna valami.
tegnap koncerten voltunk és ahogy ketten mentünk, ahogy elvoltunk, az jó volt, sőt..... itt volt velem, és igazából telejsen természetes volt hogy itt van.
de tartok attól hogy anyu megkeseríti az együtt töltött időnket, hogy bele kotnyeleskedik méghozzá úgy ahogy tudja hogy nekem fájdalmat tud okozni, hogy bánthat, hogy elcseszheti a kedvem.
sok dolgot megértek... értem a Dinnyét, hogy velem szeretne lenni, értem magamat hogy én meg vele szeretnék lenni, minél több időt együtt tölteni. értem az ősöket is hogy szokatlan hogy ennyit alszik itt, de.....
túl sok az ami még ránk vár, és igazából semmitől sem félek jobban mint megkérdezni őt hogy a kettőnk dolga merre tart, hogy van-e közös út. sok minden van amire félek gondolni. és annyi a kérdés. és még ezt a kis időt is tönkrevágják amit még együtt tudnánk tölteni......
amit most tehetek....
1. nekikezdek a melónak mert rengeteg van
2. megpróbálhatom jobban érezni magam és kívül hagyni ezt a dolgot
3. megpróbálhatok megoldást keresni, és persze szem előtt tartani mindenkinek az igényeit-elvárásait
4. reménykedhetek hogy a Dinnye mellettem áll és megért.
... aminek nincs értelme, hogy ilyen búval baszott képpel üljek itt, hogy elbasszam a munkára szánt időt, hogy rágjam magam ezen, mivel jobb egyenlőre nem lesz .....
nehéz..... de mielőtt feladnám, újra csak arra gondolok hogy miért vágtam bele!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése