valahogy mindenkinek meg kell "küzdenie" a gondolataival és az érzéseivel... úgy tűnik bennem most túl sok minden kavarodott fel, pedig tényleg azt gondoltam, hittem hogy jól vagyok.....
de vagyok egy nagy szart.....
tehát a helyzet az, hogy az utóbbi napokban annyit postoltam ide, hogy már én is megijedek saját magamtól.. :D
persze ez közel sem vicces, hiába mosolyogtam el magam rajta!
well, well, well.... még nem ültem le a csajokkal megbeszélni azt a bizonyos 4 hetet.... de most egyenlőre nagyon úgy fest hogy sose fogom, egyszerűen nem megy, hogy beszéljek róla.... legalábbis nem az én szemszögemből, mert kicsit olyan ez az egész mintha 4 hétig álmodtam volna, lebegtem volna, aztán hirtelen leestem volna az ágyról, bevertem volna a fejem, és rájöttem hogy bilibe lóg a kezem....
a helyzet az hogy most senkinek a társaságára nem vágyok, csak kimennék és elfüstölnék pár pall mall-t....
persze közben szóljon hangosan a zene, hátha elnyomja a bennem lévő dolgokat!
az is idegesít hogy itthon vagyok... szívesen elhúznék délre.... na jó nem pont délre... igazából bárhova, csak ne kelljen senkivel sem törődni, meg beszélni, főleg nem úgy hogy "mi van a pasiddal?" "már nem a pasim" "mért nem? :O" "MERT NEM ÉS KÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉSZ " :@
úgyse érti senki akinek elmondom.... jó persze minden részét én sem értem.... sőt... így pár nap távlatából, meg ugye az sms-ek átfutása után..... most én sem értek semmit azt hiszem....
egyedül annyit tudok, hogy menni akart.... én tettem egy gyenge próbát arra, hogy adjunk időt magunknak.... mission failed... mondaná az angol... tehát hagytam menni, hogy megnyugodjon, hátha így lesz könnyebb, neki (meg talán nekem is - mert akkor nem túráztatom az agyam majd fölösen - de úgy tűnik, hogy én addig nem fogok megnyugodni míg nem érzem hogy a barátság, amiről azt mondta hogy azt vállalni tudja.... tehát, hogy a barátság és a beszélgetés megmarad....)
mert ő egy értékes ember.... tudom hogy nem véletlenül botlottunk egymásba és az sem véletlen hogy most.... (sors bla bla tudom, tudom) de ha egyszer ennyire szentimentális vagyok nah......
igazából nem várok már semmit, ettől az egésztől.... vagyis faszság amit írok, mert várok.... meg szeretném ölelni, mert az most jól esne, valószínű megnyugodnék és sokkal jobban érezném magam.... vagy nem....
az életemet én alakítom... persze jöhetnek olyan események amik meggyötörnek és mint a főnix porrá égek..... a kérdés már csak az mikor éledek újjá a hamvaimból......
már egy ideje csak a sok jót kerestem, jól éreztem magam ott ahol vagyok, és dolgoztam mint a gép.... de igazából a sok jó élményt és emléket hajszoltam....
hogy most mi van??? fasz se tudja.....
azt se tudom merre induljak... igazából mindig úton lennék ez a helyzet... csak is kocsiban és zene és út és nothing else matters.... asszem az volna jóóóó ..... na mondjuk az se lenne rossz ha speciel leszarhatnék mindent ami körülvesz és elhúzhatnék tényleg úgy hogy végre nem csörög a telóm a munka miatt...
persze az is jó lenne ha lenne aki utánam jön....
de erre az esély = 0
Enikővel tegnap elmentem sütizni, úgy voltam vele, hogy csak jót tesz ha kimozdulok....
azt mondta "örülök hogy nem vagy kibukva és nem keresed a miérteket, meg nem sírsz hanem jókat mosolyogsz azon amiket együtt átéltetek"....
hát jah.... mert persze nem bántam meg semmit.... és jó is volt... én örülnék ha jó is lenne a kapcsolatunk továbbra is és nem befolyásolná semmi sem ..... de mondjuk ehhez az is hozzátartozik hogy beindult a védekező mechanizmus... nem akarom hogy átlásson bárki a fátyolon, hogy bárki lássa mennyire sebezhető vagyok... vagyis rosszul fogalmazok nem sebezhető, mert ez persze benne van a pakliban ha az ember lánya kapcsolatba kezd..... szóval... hm.... keresem a szót.... egyszerűen nem akarom hogy vájkáljanak bennem, nem akarok kérdéseket, mert nem akarok róla olyanokkal beszélni akinek semmi köze ehhez....
jó mondjuk az baj hogy a barátaimmal sem akarok erről beszélni, hogy kirekesztem őket és nekik is azt mutatom jól vagyok..... persze idő kell nekem.... meg hát sose voltam olyan aki kiadta magát ilyen téren....
optimista voltam mindig..... tehát próbáltam onnan nézni, hogy miért is volt az életemben az a bizonyos dolog, hogy mit kell belőle megtanulnom, hogy miért akkor jött és azt is meg kellett tanulnom hogy ne sajnáljak semmit amit tettem, mondtam, éreztem.... mert azoknak a dolgoknak akkor és ott volt a helye....
tehát a helyzet... nem bántam meg semmit.... (még a gyors tempót sem), neki itt volt a helye és ideje az életemben.... hogy mit kell ebből tanulnom.... húúú vannak ötleteim, elég sok mindent végülis.... mert a kontrol az most elveszett... meg persze.... bíznom kell magamban, nem szabad alábecsülnöm magam, és igenis nem szabad alább adnom mint amit érdemlek.... én is ember vagyok.... megérdemlem hogy jó dolgok történjenek velem, én is megérdemlem a törődést..... csak nekem is észre kell vennem hogy nem minden olyan mint aminek én akkor, és ott látom.....
nem minden tökéletes.... ez is egy nagy igazság.... és ideális helyzet sincs.... ezt már én is nagyon jól tudom.... minden azon múlik hogy az ember mit akar.... a pillanatnyi döntések, érzések, gondolatok, na meg persze az egyén a sok dologgal amit addig átélt... mennyi befolyásoló tényező igaz? .... tehát csodálkoznom kár, kár bármire is várnom, kár búslakodni, kár újra meg újra átrágni, kár magamat öngerjeszteni a szar kedv felé.... (megy az magától is igazából..) bár sokat segít ha nem olyan zenéket hallgatok ....
a helyzet az hogy fel kell emelnem a fejem.... azt a szemet amit ő a világra nyitott használnom is kell..... és nem szabad félnem semmitől, se a csalódástól, se attól hogy valami nem úgy jön össze.... ez sem úgy jött össze.... de ezt elfogadtam végülis, és valahol értem valahol nem..... de ha ezt elteszem a kispolcra - ezt a sok kusza gondolatot - és csak élek tovább, mert az élet nem áll meg, csak én adok egy puszit a padlónak..... onnan meg hogy mikor állok fel egyedül csak rajtam múlik.... hogy a napjaim hogy alakulnak az belőlem fakad....
a boldogság ott van bennem.... én is tudom hogy hol kell keresnem magamban..... de azt is tudom hogy egyedül nem ér az egész út semmit.... viszont az új emberek és ismeretségek olyan dolgokat hoznak az életembe, amiből tanulok, fejlődök, élek......
és a mosolyt, ami bennem van, nem szabad elfelejtenem *használni*!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése