2011. szeptember 18., vasárnap

írok, mert néha mikor .....

összegyűlnek a gondolatok, jót tesz kiírni magamból mindent amit láttam, látok, ahogyan láttam, látok....

türelmesnek, kedvesnek és kompromisszum képesnek kell lennem... annak ami nagyon régen nem voltam már a családommal. 1 hibapont..... hála égnek a barátnőim olyanok mint a szárnyaim, segítenek ha elfelejtem hogyan kell repülni :)
tehát tanácsokat kaptam és felhasználtam, mert végsősoron rájöttem hogy igazuk van, hogy a fasz ebben a történetben igencsak én vagyok, mert nem beszéltem velük, nem szóltam semmiről előre, pedig tudtam hogy mi és mikor lesz.... tehát..... oda kell figyelnem, mert nem akarok veszekedni és nem akarom hogy menjen az ujjal mutogatás hogy éppen melyikünk mit rontott el.....
so..... legyek türelmes, megértő, kedves, kompomisszumképes, gondolkozzak hideg fejjel, és igenis mondjak, kérdezzek....

mert végső soron az ember a családjára, és a barátaira számíthat leginkább ha a padlóról kell majd felvakarni, vagy éppen meg kell menteni attól a baromságtól amibe beleugrik.... ez ennyire szörnyem egyszerű....

persze az is pofon egyszerű hogy ne adjam fel önmagam, hogy igenis örüljek a mának, az együtt töltött időnek, annak ami van, ne akarjak többet, maradjon meg a szabadságom, és ne hagyja el a mosoly az arcom. vegyem könnyedén a napokat, és ne rözstölődjek a kis apró dolgokon. legyek sokat azokkal akiket szeretek, de mégse felejtsem el  hogy mennyire sokaknak vagyok fontos. élvezzem az életem minden percét, akarjak új dolgokat látni, próbálni, tapasztalni. ne rémüljek meg semmitől sem.

"Egy adott napon, adott körülmények között azt gondolod, korlátaid vannak. Majd eléred a határt, és azt mondod: "oké, ez a határ". Majd hirtelen egy kicsit tovább lépsz. A gondolataid hatalmával, az eltökéltségeddel, az ösztönöddel és a tapasztalatoddal nagyon magasan tudsz repülni." / Ayrton Senna/

valami ilyesmit éreztem a hétvégén....
a dac, a düh és a múlt tapasztalatai tévútra vezettek.... pedig a helyzet maximum csak hasonló.

bár, az is igaz hogy azért félek..... nem mondom ki, de legbelül a kis kukac ott van és mondogatja, és érezteti hogy sok minden fog még történni, hogy semmi nem marad örökre úgy ahogy most van. hogy a változás hozhat magával káoszt, sok sok megalkuvást, sok könnyet, és nehéz időket.... amit én vállalok, és végigviszek, de vajon meddig tart az erő? meddig tart??? és hol van az a gyerekszoba ahol a felnőtt végre felnő?
hát most majd minden elválik....
hogy mi a dolgom? kitartani az elhatározásom mellett és az mellett akiről úgy gondolom hogy ő az... átérezni a bajokat, segíteni, magam lenni...... nem hagyni a zöld szörny beleegye magát a gondolataimba....

élni!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése